Világnapon 2014-ben Zalaegerszegen
November 16-án szombaton Info- és Családi délután várta az érdeklődőket Zalaegerszegen a Koraszülöttek Világnapja alakalmából! A jól sikerült rendezvénynek több célja is volt.
Cél volt, hogy a szülőknek és a szakembereknek nyújtsunk információs programokat, melyek előadások és worksophok keretében valósultak meg. Kiemelt cél volt, hogy a családi programok keretében a gyermekek és szüleik jól érezzék magukat ezen a délutánon.
Kínáltunk baba-mamás foglalkozásokat, Borka bohóc varászbőröndjét… a kisebbeknek, kézművest, hajfonatolást, arcfestést… a nagyobbaknak! A délután végén pedig Kalandarium mini mesekoncert zárta a programot.
A rendezvény média megjelenései közül:
Zalai Hírlap – zaol.hu – Családi napot szerveztek, nem csak koraszülöttet nevelő családok számára
ZTV Családi program a koraszülött világnap alkalmából
Ezúton szeretnénk megköszönni az előadóknak, szakembereknek, segítőknek, anyukáknak, diákoknak, gyerekeknek, önkénteseknek a részvételt, a sok segítséget és mind azt a jót, amiben részünk lehetett!
Köszönet minden érdeklődőnek, hogy velünk töltötték ezt a délutánt!





