Színfalak mögött- avagy a siker ára…

Színfalak mögött- avagy a siker ára…

Beszéljünk a tabukról… őszintén egymás közt, anyák közt – B. Bengő Hajnalka perinatális szaktanácsadó, érintett koraszülő írása

Színfalak mögött- avagy a siker ára
Koraszülőkben folyó dráma a valóság és a világ között

A koraszülés népbetegség, a világon minden tizedik várandósság koraszüléssel végződik ? mondja a WHO. Érdekes téma. Sokakat érint. Sokakat érdekel. Mert ez egy megérintő téma.

Nagy betűs hírként olvashatunk a médiában például ehhez hasonlókat:
“Holnap hazaengedik az ország egyik legkisebb koraszülöttjét” vagy “Hamarosan 2 éves az ország legkisebb súllyal született babája”

De nem is kell újságot kézbe venni ahhoz, hogy ne tudnánk a közelünkben egy-egy koraszülöttbaba érkezéséről, “hihetetlen csodájáról”.

Aprócska gyermekek, akik küzdelmes születés utáni napokon, heteken vagy hónapokon vannak túl. Életben maradtak.

Senki nem gondolja, hogy egy-egy felkapott “világra szóló sztori” mögött mi is a valóság. Senki sem gondolja, hogy egy-egy büszkén posztolt bejegyzés, fotó mögött mi is az igazság.
De még a közvetlen környezetünkben lévők: a szomszédok, barátok és sokszor a családtagok sem ismerik a valóságot.
A vágyott siker boldogságával ez nem fér össze.

Egy KoraAnyunak szülése után azonban hamarosan meg kell tanulnia, hogy ára van a sikernek.
Szülés után hamarosan anyaságunk részévé válik, extra érzékenységünk környezetünk visszajelzéseire.
Ez az érzékenység, amely könnyen “használható” a nagyvilág előtt -akár jól is, akár rosszul is.

Büszke anyák vagyunk, akik jogosan büszkék.
Jogosan lehetünk büszkék, mert a valóságot mi éljük meg. Mert miénk a színfalak mögöttiség. Ez a kettősség lesz az életünk mércéje. Akár elismerjük, akár nem-, de így lesz.

Anyaságunk része lesz az állandó kettősmérce, a büszkeségé, tudom honnan indultunk és ahhoz képest hol tartunk? és a tudom, mit tud valójában és ahhoz képest mit vár, mit várna a környezetünk.

Óhatatlanul belecsúszunk, hogy le-lemondjunk a valóságról és a sikeresség élményére tegyük a hangsúlyt.
De az vessen ránk követ, aki nem így tenne?
Ez egy fájdalmas egyensúlyozás a vágyott és a valós érzések között.

És, hogy mit jelentenek a valóságban a fenti sorok:

“…Hihetetlen hír, több hónap után haza mehetünk a kissúlyú koraszülöttünkkel…”
A valóság…eleinte senki sem gondolta, hogy életben marad…

“…Igen aprócska, csak meg kell nőnie…”
A valóság…állandó rettegés a mérlegtől, ment a súlya?… jól evett ez a gyerek?…

“…Nincs maradandó károsodása….”
A valóság…rendszeres egészségügyi ellenőrzések, szakorvosi és terápiás stábunk lesz?

“…Szépen növekszik…”

A valóság…látom, hogy alacsonyabb és vékonyabb kortársainál…

“…Nagyon mozgékony, ügyes és értelmes…”

A valóság…rendszeres mozgás- és gyógypedagógiai fejlesztésre, terápiákra járunk…

“…Szereti az iskolát…”
A valóság…sok gyötrelmes egyeztetés – akár küzdelem – a tanárokkal, az iskolával…

“…Szeret közösségben lenni…”
A valóság…látom, érzem, valahogy kilóg…

Ismerős bármelyik is?
És ebből mi az enyém?
Boldog vagyok, mert van egy Lányom-“sikersztori”, egyértelmű…, a valóság: 14 éves, de még mindig koraszülöttként tekintek rá-hiszen folyamatosan kapjuk a kisebb-nagyobb “többletfeladatokat”. És ott a határtalan fájdalom, hogy ikertestvérét életének második napján el kellett engedjük.
Ezzel élünk mindennap.
Ez a KoraAnyuság valósága.