Szakmai nap – 2015 – A születés mint szubjektív élmény
2015. december 4-én, pénteken a Koraszülöttek Világnapja alkalmából Szakmai Napot rendezünk, melyre sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves Kollégáit!
A szakmai nap témája: A születés mint szubjektív élmény – hosszú távú hatások. Eladó Dr. S. Nagy Zita pszichológus a Perinatus Alapítvány munkatársa.
Az előadásban kutatási eredmények segítségével mutatjuk be, hogy a születés magzati élménye miként tükröződhet a felnőtt létben. Az adatok felnőttek pszichoterápiás folyamataiból származnak, így természetesen szubjektívek, nem is lehetnek mások. Mégis, fontos látni, hogy ennek nyomán felállítható a hipotézis: a születés befolyásoló hatással van az egész életre. Az élmény, ahogy a magzat születik, rögzül és ez sok területen alapvető jelentőségű, mert a gyermek minden ezt követő eseményt ezen a szűrőn keresztül tapasztal meg.
A születés élménye bizonyos fokig feldolgozható gyermekkorban speciális, célzott eszközökkel. Akkor különösen fontos, hogy mielőbb segítséget kapjon a baba, ha számára a születése traumatikus volt. Ugyanakkor a kutatások arra is rámutatnak, hogy sok traumatizáció megelőzhető, ha figyelembe vesszük a perinatális tudomány eredményeit a várandósság alatt a felkészülésnél és a szülésnél. A baba számára további segítséget jelenthet az anya szülés élményének feldolgozása is.
Felnőttként a születés élményének pszichoterápiás feldolgozása lehetőséget ad fontos változásokra, mert az élet sötét oldalai gyakran összefüggésbe hozhatók a születési traumákkal.
Az előadás gyakorlati esetek bemutatásával teszi érthetőbbé ezt az új szemléletet.
A program a Magyar Védőnők Egyesületével és a Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házzal együttműködve valósul meg!
Az előadás akkreditált, az egészségügyi szakdolgozók részére, mely regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: mave.hu honlapon
A pedagógusoknak a részvételről Igazolást adunk, melyhez a jelentkezési lapot kérjük kitöltve visszaküldeni az info.koranerkeztem@gmail.com email címre!
Jelentkezési lap pedagógusok részére
A 3/2010. (I.14.) Kormányrendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevő unkatársairól és kedvezményeiről szóló 277/1997 (XII.22.) Kormányrendelet módosításának 5. §. (3.) bekezdés, d) pontja értelmében a hétévenkénti továbbképzés legfeljebb huszonöt százaléka teljesíthető harminc foglakozási óránál rövidebb, nem akkreditált képzésben való részvétellel, amennyiben a képzési idő legalább az öt órát eléri.
Szakmai védnökeink:
Tóth Lenke – ZMKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének Zala Megyei Vezető Védőnője
Stummer Mária – Nyitott ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet Igazgatója
Részvétel ingyenes!
Szakmai nap
Téma: A születés mint szubjektív élmény – hosszú távú hatások
előadó: Dr. S. Nagy Zita, pszichológus
időpont: 2015. december 4, péntek 13,00-17,00 óra (Regisztráció 12,30 órától)
helyszín: Zalaegerszeg, Kamarák háza, Petőfi Sándor utca 24.





