Kis angyalkánk Noel zárójelentése
A 28. terhességi héten, komplett steroid pofilaxist követően, súlyos praeeclampsia és anyai thrombocytopaenia, valamint a “B” magzatnál fenyegető iu. elhalás miatt császármetszést végeztek. “B” magzatként emelték ki, gyengén felsírt, mozgolódott a méhen belül súlyosan dysmaturus koraszülött fiú. folytatás tovább…
Sírj csak..
Sírj csak s mondd el mindenkinek: Mondd el hogy: NAGYON FÁJ!
Ne bánd, ha kinevetnek érte. . . Ne szégyelld könnyeid!
Te csak sírj, ha sírnod kell! – és bocsájts meg nekik!
Sírj, csak sírj, ha sírnod kell Sirasd el önmagad!
Sírj most azok helyett is, . . . . . akik már sírni sem tudnak. .
“Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?
Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk?
Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg,
S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg.
Gyönyörű szemében, a fény még csillogott,
Még az utolsó napokban is csak mosolygott.
Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,
Semmi mást nem akart ő, csak élni még.
Küzdött még tudott, még volt ereje,
De a végzet őt is utolérte.
Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,
Vezetik útját, amíg csak álmodik.
Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,
Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.
Súgják meg a csillagok üzenetünk… hogy szeretünk,
Mondják meg azt neki, hogy
S O H A S E M
F E L E D Ü N K !!!”
Fájdalom elfolytása..
kaphatok meg. ELMENT. SOSEM JÖN VISSZA.
Most majd 1 évvel később lelkileg..
Fel dolgozni egy gyermek halálát.. .azt hiszem sosem lehet.
Ezzel az érzéssel, ami bennem kavarog magam vagyok… hiába a gyerekek ez a fájdalom nap mint nap mardos, fáj és égeti a lelkem. Sírok mikor fürdök, sírok mikor már mindenki alszik, sírok ha nem látja senki, mert nem láthatja!!!
Nem láthatják a gyermekeim. Az én érzéseimmel nem zavarhatom őket, nekik vidám és boldog családi légkör kell, nekik rám van szükségük teljes valómban nem csak az árnyékomra.
Sokan írják, hogy csodálják a kitartásom, és hogy ők biztos nem tudták volna végig csinálni.
De igen!! Az élet nem adott más választást!!! Nem lehet túl lépni a dolgokon a történteken, de azokra kell gondolni, akiknek rám, van szükségük, akikért én tehetek bármit, és akik tőlem akarnak mindent.. a gyerekekre.
Nem mondom azt, hogy nem esne jól elengedni, átadni magam a fájdalmamnak, mert igen Nagyon jól esne, mint ahogy az is jól esne, ha meg kérdeznék tőlem néha, hogy vagyok, vagy csak simán át ölelnének, és nem úgy tenne mindenki körülöttem mintha nem történt volna semmi, mert igenis történt!!!
Csak magamba kiálthatok csendben némán, hogy csak egy ölelést had kapjak hisz elvesztettem a gyermekem, meg halt elment az egyetlen fiam. Nem csupán sajnálatból, hanem őszinte együttérzésből.
Május végén attól féltem milyen lesz április 1 hisz ott kezdődött minden, de akkor van a Héla születésnapja is amit nem árnyékolhat be semmi. El jött a nap ami hétköznapra esett a Héli szülinapját szombaton tartottuk , de azon a napon engedtünk el a Nonókánknak egy -egy fehér léggömböt persze a sírás csak ott maradt ..
Április 1 óta a történések járnak a fejemben, hogy egy éve ezen a napon ép mi történt..
Héla itthon én és drága kedvesem ingajáratban voltunk az otthon és a korház között, délelőtt én, délután ő vagy mind a ketten.
Ha én mentem és ép kijöttem a klinikáról már telefonáltam haza, hogy hogy van a kis oroszlánom és ugyan ez volt a férjemnél is.
Lassan közeledik a 20-a mikor meg kellett volna, szülessenek és aznap közölték, hogy a fiam ma meg fog halni miközben a Hélit szoptattam..
És jön az átkozott nap mikor meg is történt a 29-e??.
Ezek azok amik soha de soha nem merülnek feledésbe, hisz hiába kopik el , fakul meg a gyász ruha a szív feketesége nem oszlik el soha.
Nono anyukájának honlapja elérhető: http://mezeine.irasai.hu/oldalak/udvozollek-az-oldalamon-4168/