Kislányom a 27. hétre született 990 grammal, most 3 hónaposan 3100 gramm. Mindenki megkérdezi hogy hány hetes a baba? Most született? Mikor mondom hogy valójában már 3 hónapos?. Nos azokat az arcokat le kellene fényképezni mert nagyon nem tudják hová tenni a dolgot. Aztán persze hozzáteszem hogy mi a helyzet, mire mondják hogy nagyon cuki, és ugye minden rendben van vele?
A mi történetünk májusban kezdődött. A pünkösdi hétvégére a szüleimhez utaztam akik Veszprém megyében laknak. Amikor szombat este elkezdtem görcsölgetni akkor mondtam anyukámnak hogy menjünk be az ügyeletre, mert valami nem oké. Tapolcáról Keszthelyre küldtek, ahonnan már mentő vitt Zalaegerszegre. Éjjel hívtam a férjem aki Pesten maradt, hogy baj van, szülünk. Szegény nem is tudta mi van? Alíz végül másnap, azaz hétfőn éjjel született meg természetes úton. Azonnal felsírt, aztán elrohantak vele az intenzívre, ahol 2,5 hetet töltött.
Amíg ott volt addig én 2 óránként mehettem be hozzá, ilyenkor a nővér felöltöztette és ki is vettük az inkubátorból már egy naposan. Engem közben ide-oda költöztettek egyik szobából a másikba. Tejem nagyon kevés lett, sajnos minden erőfeszítésem ellenére. Mikor Alíz súlya elérte az 1000 grammot akkor kirakták a koraszülött roomingba. Ezt úgy kell elképzelni, merthogy ilyen nincs másik az országban, hogy van egy szoba, ami szimmetrikusan van kialakítva 2 pelenkázóval és fürdetővel, és ebben a szobában ?lakik? mindig egy nővér aki segít az anyukáknak. Ebből a szobából nyílik két szoba, ahol az anyukák vannak a babáikkal, egy három és egy ötágyas viszonylag zsúfolt és roppant egyszerűen berendezett szoba van. Azok a babák akik még inkubátorban vannak ők a nővérekkel vannak együtt. Itt már én fürdettem a kislányomat, tisztába tettem, meg szoptattam, aztán később próbálkoztunk a cumival is, először nappal, aztán éjszaka is. Itt két óránként etetik a babákat, minden második etetésnél felöltöztettem és kivettem fél órára, a többi alkalommal orrszondán kapta meg a tejet, ami kis részben az enyém volt, nagyobb részben pedig női tej, mert a kórházban van tejgyűjtő központ.
Alíz szerencsés baba volt, lélegeztető gépen csak addig volt amíg szülés után felvitték az intenzívre, majd 3 napig volt az orrában c-pap, ami egy cső amin keresztül oxigén megy az orrába. I. fokú agyvérzése volt a születése után, ami mostanra felszívódott, illetve az egyik oldalon még van neki egy pici ciszta, de valószínűleg az is el fog tűnni. A koraszülést úgy tűnik egy fertőzés okozta, nálam két vírust mutattak ki utólag, a szülés napján volt valami gyulladás a szervezetemben, mert volt egy kis hőemelkedésem, szerencsére a kislányomnál nem találtak semmit.
Egerszegen végül 6,5 hetet töltöttünk, aztán visszajöttünk Pestre a Péterfy kórházba, ahonnan kereken 3 hét után jöttünk haza 2120 grammal. Itt nem lehettem vele bent, de minden etetésre, azaz napi négyszer be lehetett menni, ilyenkor én etettem cumisüvegből. Itt szembesültem vele hogy micsoda különbségek vannak a kórházak gyakorlatai között. Első nap nem is értettem mikor megkérdezte a nővér hogy ki akarom-e venni, meg fel tudom-e öltöztetni a lányomat? Mikor ez nekem természetes dolog volt, hiszen 1 kg-os kora óta én gondoztam. Aztán beszélgettem anyukákkal, akik itt Pesten szültek a Klinikákon és sokan itt tették először mellre a 1,5 hónapos babájukat, akik már 1300-1500 gramm körül voltak. Volt aki megkérte a nővért hogy öltöztesse fel vagy tegye hasra a babáját mert ő nem meri.
Ekkor jöttem rá hogy milyen szerencsés voltam hogy az első heteket ilyen szoros közelségben tölthettem a babámmal, ellentétben a többi anyukával. Az sem volt tipikus hogy minden etetésre bejönnek, nyilván ennek más okai is voltak, de általában napi egyszer jöttek ezek az anyukák. Mikor új nővérrel találkoztam akkor csak annyit mondtam hogy én vagyok az az anyuka aki minden etetésnél itt van. Persze először ezt sem értették, hogy minek vagyok ott mindig mikor nem is szoptatok? Aztán némelyik nővérrel nagyon jól összebarátkoztam és akkor beszélgettünk hogy hol mi a gyakorlat a koraszülött babákkal kapcsolatban, de szerintem először a felét sem hitték el annak amit én máshol tapasztaltam.
Pár nap után kiderült néhány alapvető különbség a babák kezelésével kapcsolatban, pl. itt 3 óránként van etetés, nem 2, a babák tápszert kapnak ha nincs saját anyatej, a vérszegénységet vér adásával kezelik, nem injekcióval és vas adásával, Egerszegen állandó orrszondán táplálják a babákat, itt pedig általában a szájukon vezetik le minden egyes etetéskor és utána ki is veszik. Itt az apukák is bemehettek a babához akár minden nap és meg is foghatták, míg Egerszegen csak üvegen keresztül nézhették meg.
Most hogy már egy hónapja itthon vagyunk és mindenki megnyugodott azt kell mondjam hogy utólag nem is tűnt annyira vészesnek ez az egész, de azért valójában eléggé embert próbáló volt, főleg a szülés utáni első két hét.
Fizikailag hamar regenerálódtam, de lelkileg nehéz volt feldolgozni, hogy ilyen hamar véget ért a terhességem, és ott és akkor született meg a kislányom, ahol soha nem gondoltuk volna hogy be fog következni. Ami még nehézség volt számomra az a bezártság és az ingerszegény környezet ami a kórházi tartózkodással együtt járt. Az igazsághoz tartozik, hogy Egerszegen nagy segítségemre volt a “Korán Érkeztem” Egyesület, ők lelkileg is támaszt nyújtottak, illetve a gyakorlati dolgokban is jól jött a segítség, pl. a támogatások és egyéb dolgok igénylésénél.
Most amikor az alvó lányomra nézek, hihetetlennek tűnik hogy valaha volt olyan pici, mindössze 1 kg, hogy egy kézzel tudtam vinni, de akkor elég messzinek tűnt hogy egyszer ő is amolyan igazi nagy baba lesz. De ez az idő is eljött és szívet melengető látni hogy napról-napra nagyobb és ügyesebb lesz.