2012 Már 16

Mit tehet ma az orvostudomány egy koraszülöttért?

Mi történik egy csecsemővel, ha a születési súlya még az egy kilogrammot sem éri el? Az agya olyan sima, mint egy tojás,az agybarázdái még nem alakultak ki Bár az idegrendszere is fejletlen, fájdalmat érez, érző lény már ő is.

“Ha egy kismama esetében koraszülés fenyeget, a szülész kollégáknak két fontos feladatuk van: az egyik, hogy gondoskodjanak róla, hogy az édesanya minél előbb megkapja a baba tüdejének érlelődését elősegítő gyógyszert. Ahhoz, hogy a szer hasson, az anya szervezetéből átkerüljön a magzatéba, a szülészeknek meg kell kísérelniük 24-48 órával visszatartani a szülést. Ha ez sikerül, a kissúlyú koraszülött életesélyei már jelentősen javulnak, a baba funkció szerint érettebben jön a világra” – mondja dr. Szabó Miklós, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika  koraszülött osztály főorvosa.

A szülész másik fontos feladata, hogy ha az édesanya a fenyegető koraszüléssel olyan kórházba futott be, ahol nincs újszülött intenzív osztály, akkor át kell szállítani egy olyan centrumba, ahol a koraszülöttet is el tudják majd látni. ?Ezt a szakmán belül úgy hívjuk, hogy in utero transport, azaz méhen belüli szállítás. Hacsak mód van rá, a várandós édesanyát, és nem a babát szállítjuk” – mondja a gyermekgyógyász.

Az első percek a légzés biztosításáról szólnak

Ha világra jön a kissúlyú koraszülött, a tüdeje még éretlen – akkor is, ha az anya megkapta-e a tüdőérést elősegítő kezelést -, ami miatt légzészavarral küzd. Az éretlenség legsúlyosabb fokán még a léghólyagocskái sem alakultak ki. (A tüdőben a léghólyagocskák vékony falán keresztül történik a gázcsere: a vér oxigént vesz fel, és leadja a szén-dioxidot. A léghólyagocskák a terhesség 26-28. hetében alakulnak ki.)

Az éretlenségnek ezen a fokán nem termelődik még elégséges mennyiségben egy olyan anyag sem, amely a felületi feszültséget csökkenti (surfactant). Ezt a tüdősejtek termelik és bocsátják ki a léghólyagocskák falára, hogy segítsék megakadályozni e hólyagocskák falának összeesését. Nagyon súlyosan éretlen koraszülöttek ezt az anyagot gyógyszer formájában kapják meg rögtön a születés után, majd jöhet a mesterséges lélegeztetés.

Világszerte egyre inkább próbálják a koraszülötteket minél tüdőkímélőbb eszközökkel lélegeztetni. “Az elmúlt öt évben csökkent a géppel lélegeztetett kissúlyú koraszülöttek aránya, a többség már orra illeszthető, úgynevezett noninvazív módon kap lélegeztetést” – mondja dr. Szabó Miklós.

Ha a baba megkapta a surfactantot és elindult a lélegeztetés is, azaz túl van az első pár kritikus órán, a következő feladat, hogy sikerül-e felépíteni a szájon keresztüli táplálását. “Igyekszünk minél hamarabb anyatejet adni ezeknek a babáknak is, lehetőleg saját édesanyjuktól, de természetesen ez nem megy az első pillanattól, ezért szükséges a vénán keresztüli táplálás. Akik szerencsésebbek, azok csak 10-14 napig igényelnek vénás bevitelt, akik kevésbé szerencsések, akár hetekig, hónapokig is vénán keresztüli táplálásra szorulnak” – magyarázza a főorvos.

 

 

 Ha éretlen a baba bőre, elengedhetetlen az inkubátor

Az extrém kissúlyú babáknál az első hetek elképzelhetetlenek inkubátor nélkül, mert nem alakult még ki a bőr szarurétege, aminek következtében rengeteg víz párolog el a bőrükön keresztül.

“Ha egy sugárzó hőforrással szeretnénk egy ezergrammos gyereket melegen tartani, akkor ez a gyerek egy nap 200 ml szabad vizet párologtatna el, azaz a testtömegének közel egyötödét. Ez olyan, mint ha egy 65 kilós hölgy durván 12 kilót elpárologtatna. Az inkubátorban viszont párásítjuk a levegőt, ezzel pótoljuk a vízveszteséget” – mondja Szabó.

Ha a születés utáni akut időszak lezajlott, a következő izgalmas szakasz a kissúlyú koraszülöttek életében a szem hátsó részének, a retinának az ereződése, ami normálisan a terhesség 32-40. hetében történik. “Ilyenkor a szemész kollégák bevonásával folyamatosan követjük a retina ereződését, mert ez sajnos olyan folyamat, ami rossz útra térhet, és koraszülött vakság alakulhat ki” – mondja dr. Szabó Miklós.

Hogy a retina ereződése megfelelően alakul-e, nagyban függ attól, hogy a baba az első időkben a szükséges mennyiségű oxigént kapta-e. “Ha születéskor túl sok oxigént adtunk, 4-6 hét múlva az ereződés rosszul alakul. Azt, hogy egy kissúlyú koraszülöttnek az első időkben mennyi oxigénre van szüksége, a mai napig nem tudja az orvostudomány precízen, reális adataink is csak 5-6 éve vannak erre nézve. Például ma már tudjuk, hogy az újszülöttnek nem kell pirospozsgásnak lennie, ez abnormális. Míg ha egy felnőtt embernél a vér oxigéntelítettsége 95 százalék alatt van, az kóros, a megszületés utáni első öt percben ez az érték nem kell, hogy elérje a 85 százalékot” – magyarázza a főorvos.

Ha a kissúlyú koraszülöttnél a születés utáni túlzott oxigénmennyiség következtében sérülnek a retina érbimbói, akkor hat hét múlva nem tud elindulni a normális ereződése, kóros útra téved a szem fejlődése. Ez a legrosszabb esetben retinaleváláshoz és vaksághoz vezet, de ha a szemész időben beavatkozik, és lézerrel a szemgolyón keresztül elpusztítja a retina kóros érburjánzásának forrását, akkor a gyermek éleslátása megmarad, perifériás látásának egy részét azonban így is elveszítheti.

 

 

A kissúlyú koraszülöttek egy része agyvérzést szenved

Egy kissúlyú koraszülöttnek rendkívül éretlen a központi idegrendszere is. “Ha egy 24-25. hétre született koraszülött agyáról MRI-felvételeket készítenénk, láthatnánk, hogy az agya olyan sima, mint egy tojás, az agybarázdái még nem alakultak ki. Azokban a napokban, hetekben, amelyeket nálunk töltenek, érik meg az idegrendszerük is. Mindezek ellenére érzelmeket fejeznek ki, fájdalmat éreznek, abszolút érző lények ők is” – mondja a főorvos.

Nemcsak a központi idegrendszer nagyon sérülékeny a kezdeti időkben, az érrendszer működése is rendkívül ingatag. A keringési alkalmazkodás zavara miatt az első napokban a babák egy része maradandó károsodást jelentő agyvérzést szenved. “Ezért a terhesség 23-28. hete között az érettségi skálán tényleg minden áldott nap számít, minden nap, amit a baba méhen belül tölt, növeli a túlélési esélyeit” – hangsúlyozza dr. Szabó Miklós.

forrás: origo.hu 2012. 03. 12.,

Magazin

Testvérkapcsolat

Tudnivalók a hordozóeszközökről

Áldott Ünnepeket

Születés Hete 2016 – Zalaegerszeg

KOREXPO

Koraszülöttek Világnapja

Koraszülöttek Világnapjáról – Budapest

Apró zoknik, nagy álmok!

Koraszülöttek Világnapja

Koraszülött Világnapra készülve

Jótékonysági napon

KoroKan kismama masszázs tréning pároknak

Születés hete – PROGRAMOK

Pro Voluntarius díj

Laráról és Miráról kérdeztünk

Fotópályázat – díjazottak

Családi nap

?Koraszülött vagyok. Ők a családom!” – fotópályázat

A kisbaba valódi szükségletei

Mi is ott voltunk…

Magasabb összegű családi pótlék

Babahordozás és kötődő nevelés

Bemutatkozhattunk!

“Mozgásfejlődés”-hez!

A ?függő? tartás, lúdtalp prevenciója az óvodáskorú gyermekeknél

Mese a mindenség kulcsa!

Koraszülöttek Világnapja

SUMMERHILL

Keveset bukfenceznek, agyilag túlpörögnek a mai gyerekek

Miért van szükség pszichológusra?

Segítség a koraszülött gyermekeknek

Mitől függ gyermeke iskolai teljesítménye?

Alízanyu lettem…

Ugye kinövi? ? Remény és realitás

Tradicionális technika a gyermek szellemi-testi-lelki jólétéért?

Diagnózisok közt

Disz..disz…mi? Mit tehet a szülő?

Sérült gyerek a családban: a gyász és a túlélés stációi

Mit tehet ma az orvostudomány egy koraszülöttért?

Kelj fel és járj!

Koraszülés és a koraszülöttek ellátása Magyarországon

A koraszülés veszélye időben felismerhető “lehetne”!

Végre megfejthetjük a koraszülés rejtélyét

Egészségügyi séták Kanadában

© Copyright 2017 koranerkeztem.hu
All rights reserved.
Minden jog fenntartva.
info.koranerkeztem@gmail.com
+36/30/7218-731
Számlaszámunk: K&H Bank Zrt.
10404900-50526572-67881002
Nemzeközi számlaszám (IBAN):
HU12 1040 4900 5052 6572 6788 1002
Adószámunk: 18039410-1-20
Nyilvántartási szám: 2425
Munkatársaink:
Bognárné Bengő Hajnalka
Komáromy Julianna
Kelemen Róbertné
Az oldalt készítette és üzemelteti:
ASSEMBLY

Adminisztráció