2012 jan 18

Mindent a gyerekekért

ZalaMédia, 2011. november 22. Írta: B.K.

A Korán Érkeztem Közhasznú Egyesület családbarát kezdeményezései közül a legújabb, a havonta rendezendő “Családi Nap”. Eddig két alkalommal gyűltek össze a korán, illetve időre érkezett babák családjai, hogy közös játékkal, és szakmai tanácsokkal gazdagodjanak.

Családi nap kisbabás szülőknek

A program novemberi vendége dr. Elmont Beatrix csecsemő – és gyerekgyógyász volt, aki a kórházi zárójelentésekben, vizsgálati lapokon szereplő kifejezéseket magyarázta a szülőknek. Ezek, illetve néhány spontán múló újszülött kori elváltozás gyakran és feleslegesen ijedtséget okoz a szülőknek. A gyermek-neurológus válaszolt a szülők által feltett kérdésekre, melyek a babák egyes fejlődési szakaszait, az életkor adta normális és kórós elváltozásokat, a dominanciát (jobb vagy balodaliság) érintette. Szóba került néhány “közösségi” betegség és érintőlegesen a védőoltások szükségessége.

A szeretet nyelvén szólni a gyerekhez

Bognárné Bengő Hajnalka, az egyesület vezetője elmondta, a családi napok, a gyerekek körül forognak. Míg a kicsik játszhatnak, különböző szakemberekkel beszélgethetnek a szülők. Előfordulhat, hogy vannak véleménykülönbségek, ütközési pontok, de ebben az a jó, hogy ugyanannak a dolognak több oldalát is sikerül meglátni. Alternatív módszerekről, elképzelésekről is szó eshet. Első alkalommal a “szeretet nyelv” volt a téma, decemberben ünnepi kézműves foglalkozást tartanak, januárban pedig gyermekpszichológust hívtak a rendezvényükre. A programokra nemcsak koraszülött babás családokat várnak, hanem minden érdeklődőt

forrás

© Copyright 2018 koranerkeztem.hu
All rights reserved.
Minden jog fenntartva.
info.koranerkeztem@gmail.com
+36/30/7218-731
Számlaszámunk: K&H Bank Zrt.
10404900-50526572-67881002
Nemzeközi számlaszám (IBAN):
HU12 1040 4900 5052 6572 6788 1002
Adószámunk: 18039410-1-20
Nyilvántartási szám: 2425
Munkatársaink:
Bognárné Bengő Hajnalka
Komáromy Julianna
Kelemen Róbertné
Az oldalt készítette és üzemelteti:
ASSEMBLY

Adminisztráció